A Karoling-kori festészet fejlődése a miniatúrákon keresztül figyelhető meg legjobban.  A képen Karoling-kori miniatúra I. Lothart trónján ábrázolja és a 850 körül keletkezett l. Lothar evangeliárium egyik lapja, a tours-i iskola alkotása. Összefoglalva festészetük fő jellemvonásai:
Theodora császárné és kísérete (San Vitale templom, mozaik, 532-547)  Az ókeresztény, azaz bizánci stílusú festészet jellemvonásai:
 A San Vitale templomot díszítik a mozaikművészet elkápráztató remekeit felsorakoztató megoldások. A lenyűgöző, színekben gazdag, és festészetileg páratlan erővel sugárzó mozaikok a látogatót egy más dimenzióba kalauzolják, ahol érezhetően jelen van a krisztusi hatalom.  A Bauitból származó fára festett ikon (6. század) Krisztust és "Abu Menas"-t, az egyiptomi csodatévő Szent Ménaszt ábrázolja. Jellegzetes kopt sajátosság az aránytalanul nagy fejek, a szinte egymásba érő dicsfények és a merev redőzött ruhákkal borított testek ábrázolása.   A képrombolás korszaka utáni idő az ikonfestészet első virágkora. A templomokban ekkorra már általánossá vált, hogy a szentélyt és a hajót elválasztó falat képekkel borították. A korábbi ikonfestészettől eltérő finomsággal készítették a Konstantinápolyból orosz földre került híresVlagyimíri Istenanya ikont, amelyen Máriát és a kis Jézust bensőséges, anya-gyermek viszonyban ábrázolja. Európában csak Írországot, Skóciát és Észak-Anglia egy részét nem érintették a barbárok hódításai. Ezen a kelta kulturális hagyományokkal rendelkező elszigetelt területeken élénk kolostori élet alakult ki a középkor első századaiban, s olyan virágzó művészetet hozott létre, amely még jobban elrugaszkodott a valóság formáitól, mint a bizánci. A szalagfonatos kelta művészet elterjedésének igen hatékony eszközei voltak a kéziratos kódexek. Az első kódexek a 7. század közepén, az utolsók röviddel 800 után keletkeztek. A legrégebbi kézirat, a Durrow-i kódex, amelyet Szent Kolumba szerzetesei a durrow-i kolostorban készítettek.  A Durrow-i kódexben minden evangélium szövege előtt az evangélista szimbólumát láthatjuk a kelta díszítés jól ismert eszközeitől keretezve. Ez után egy teljesen absztrakt-geometrikus díszítésű oldal következik, majd a szöveg első oldala, élén egy monumentális iniciáléval. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az ír díszítőművészet rendszere tanította meg a 11. és 12. századi románkor művészeit az emberalak ábrázolására és arra, hogyan hajlítsa, nyújtsa vagy torzítsa azt szeszélyesen vagy egy iniciálé vonalát követve.  A "román kori festészet" szinte kizárólag egyházi jellegű, fő területei részben a templom homlokzat, a kapubéllet, a kapu feletti ívmező és az oszlopfő, részben kódexillusztrációk, miniatúrák. Tovább virágzik a mozaikművészet. Magas színvonalú a jobbára szintén egyházi rendeltetésű román stílusú textilművészet. Alkotásai részben egyházi öltözetek, részben képes falikárpitok. Utóbbiak jelentős képviselője a 11. század végi bayeuxi kárpit, amelynek mintegy 60 m hosszú hímzett képsora Angliának Hódító Vilmos által történt elfoglalását ábrázolja feliratos jelenetekben.  A híres bayeux-i kárpit (1077. Bayeux székesegyház) részlete. A "kárpit" valójában egy gyapjúfonallal hímzett fél méter széles, és több mint 70 méter hosszú vászon, 1067 és 1077 között készült. Az ereklyék ünnepén a bayeux-i katedrális főhajójában helyezik el. 58 képből áll, Anglia Hódító Vilmos és a normannok általi meghódítását meséli el, a történetírók elbeszélésétől eltérő módon. Normann íjászok a hastingsi csatában (1066). A román művészet fontos ága a templomokat díszítő monumentális falfestészet és a mozaikművészet. A falképek általában freskó technikával készültek, azaz a festéket a friss vakolatra hordták fel, s így száradáskor az ábrázolás a fal szilárd része lett. Itáliában a falakat gyakran díszítették mozaikkal. Ez a terület szoros kapcsolatban állt Bizánccal (Konstantinápoly), ahol virágzott a mozaikművészet.   A Maiestas Domoni, trónoló Krisztus ábrázolása a katalóniai tahulli San Cemente-templomából. A katalán Pireneusokban alakult ki a spanyolországi román kori falfestészet legfontosabb központja. A képen látható alak megnyújtott, erősen stilizált, színei bámulatosak. A kor festészeti műfajai közé tartozott a könyvfestés is, azaz a liturgikus könyvek színes miniatúrákkal történő díszítése. A festés technikájában természetesen itt is voltak helyi különbségek, de bizonyos vezérmotívumok mindenütt újra meg újra felbukkantak. Ezek a motívumok rokonságban állnak a szobrászat témáival. Jézus születése" Robert de Jumiéges sacramentoriumából. Az angol román kori miniatúrákon az ír hagyományt tükrözi a kelte kompozíciókra jellemző kolorit és dinamizmus. Ezért és sajátos színskálája miatt alapvetően eltér a korabeli német kódexek illusztrációitól.A román korban az ábrázolás néhány lényeges vonásra összpontosul. A beszédes mozdulatokhoz komoly kifejezés társul. Ennek érdekében elfogadják az elrajzolást és a túlzást. A színnek, akárcsak a vonalnak elsődleges szerepe a hangsúlyozás. A szobrászathoz hasonlóan a román kor festészete is lemond a klasszikus antikvitás kiegyensúlyozott arányairól. A környezetet és a hátteret ennek szellemében elhanyagolják vagy leegyszerűsítik. Az épületet román félkörívvel jelzik, alatta jelennek meg a figurák. Egy jelenet színtere mindössze néhány elemből áll: házból, toronyból, félkörívből. Az ábrázolt bútordaraboknak, mint például a trónnak vagy az olvasópultnak mindig szimbolikus jelentősége van. Expresszív formulákkal, sematikusan jelenítik meg a tájat, például kis fákat festenek kerek lombkoronával. A talajt, a tengert és az eget egyszerű hullámvonalakkal vagy sávokkal érzékeltetik. A jelenetet a legkülönbözőbb stilizált geometrikus és virágmotívumokból álló frízek, sávok keretezik. A hátteret egyenletesen elosztott bélyegzőszerű motívumokkal vagy szőnyeghez hasonlatos mustrával teszik ritmikussá. Gyakran alkalmaznak ornamentális motívumokat, hogy a pompa és a szépség képzetét keltsék. A stilizált ruhák általában bizánci minták követéséről tanúskodnak. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a stilizált arcoknak és a hatásosan leegyszerűsített kezeknek. A kompozíciót egyszerű, geometrikus elképzelések szerint tagolják. A stílus jellemzője a szimmetria és a kiegyensúlyozottság, amit apró eltérésekkel tesznek élénkebbé. Gyakori fogás a ritmikus sorolás és a páronként megfeleltetés. A román kori művész az egyértelműség kedvéért minden alak kifejezését a tipikusra korlátozza. A szentek dicsfényt kapnak, az evangélistákat szimbólumaik helyettesítik (angyal, oroszlán, ökör, sas). A vallásos tartalmat zordon komolysággal ábrázolják. A román kompozíció alapja az egyszerű geometrikus séma: kör, ovális, háromszög. Bonyolultabb együttesek átvágások és megfeleltetések révén jönnek létre. A színek nem naturalisztikusak; gyakran igen élénk színkombinációkat használnak - vörös-kék, fekete-fehér, zöld-barna. A bíbor, a skarlátvörös és az arany a legfőbb méltóságot szimbolizálja. A freskók tompított színvilága általában a földfestékek használatának eredménye.  A templomok díszítésére már a román korban is alkalmaztak üvegablakokat, de sokkal szerényebbeket, mint gótikus épületekben. A román kori francia művészet legjelentősebb alkotásai közé tartoznak a színes üvegablakok, és köztük a Chartres-ban találhatók jelentik a középkori üvegfestészet csúcsát. A képen látható chartres-i ún. Notre Dame a la Belle Verriére a kaput díszítő gótikus szobrok békés klasszicizmusának előképe. Az érett román művészet kultúrája teljes gazdagságában, sokoldalú fejlettségében a 12. század második felében bontakozott ki Magyarországon. A dél német, különösen a salzburgi bencés könyvfestészetnek jelentős szerep juthatott a magyarországi kolostor kultúrában, amint erre a 13. századi Pray-kódex meglehetősen gyakorlatlan kézzel rajzolt és festett, nyilván magasabb színvonalú 12. századi előképet követő illusztrációi nyomán következtethetünk. Az Esztergomban megjelenő kora gótikus művészet szerves része annak az udvari kultúrának, amely éppen 3. Béla korában alapjaiban átalakult.
A 13. század elejétől kezdve az újonnan épülő nemzetségi monostorok körül alakulnak ki a magyarországi késő románkor legfontosabb műhelyei. Nem véletlen, hogy a hagyományos, vallási tárgyú ábrázolások és szimbólumok mellett a világi alapító személyesen is megjelenik a korszak képzőművészetében. Az elpusztult szentkirályi templom kaputimpanonján, a bátmonostori timpanonon, a sopronhorpácsi homlokzaton ott találjuk az alapítók ábrázolásait, s a jáki apátsági templom déli tornya alatt valószínűleg az arkangyalok és a Krisztus előtt leboruló világiak ábrázolása maradt meg a falképeken. Ezek a képek, akárcsak a templom főapszisában az oltár fölé festett Szent György-jelenet, arról tanúskodnak, hogy a korszak falfestészetében ugyanúgy, mint az építészeti szobrászatban, megjelennek a Felső-Itália művészetéből kiinduló, a német későromán kor festészetére jellemző stílusvonások, a merev vonalritmus. Dél-németországi, ausztriai rokonságú a hidegségi kerek templom apszisát díszítő falkép sorozat is. A veszprémi Gizella-kápolna alsó terében a 13. század közepe táján festett apostolcikluson határozottabban érvényesül a bizánci és itáliai előképek kerekdedebb, plasztikusabb felfogásmódja. A falfestészeti díszítés éppúgy, mint az épületszobrászat, a falusi templomokban szinte kortalan, primitív, és kifejezően elbeszélő jelleget ölt. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése